Új horizontok – ellenállás és jövőkép
Hogyan lehet a mai, a globalizáció és a neoliberalizmus által erősen befolyásolt nemzetközi kapcsolatokat megélni, formálni? Hiszen ezek a hatások az élet minden területén megnyilvánulnak: politikai túlkapásokban, a hátrányos helyzetűek vagy a kisebbségek elleni erőszakban.
A mai modern teológiai kutatásoknak és diskurzusoknak témája és célkitűzése e szimbolikus rendszerek erőszakos mivoltának felfedése, és a felszabadítás-teológia révén a vallás ellenálló, gyógyító és jövő formáló hatásának megvilágítása. E törekvésnek kínált fórumot ez év augusztusában a teológiai kutatásban érdekelt nők nemzetközi egyesületének, az ESWTR-nek összeurópai konferenciája is Drezdában. Címe megegyezett e cikkével, célja pedig az volt, hogy a teológia és a vallástudomány területén fogalmazzon meg társadalomkritikát és jelöljön ki egy kutatási irányvonalat, elsősorban a nők diszkriminációjának megszüntetésére irányuló feminista teológia számára.
A helyszín megválasztása nem volt véletlen. Menekülni az elnyomás elől vagy maradni? Harcolni és vértanúvá válni, vagy erőszakmentesen ellenállni? Ezekre a kérésekre nem találhatnánk avatottabb válaszadókat, mint éppen a drezdaiakat. A második világháború vége felé, 1945. február 13-ról 14-re virradó éjszaka a szövetségesek három hullámban végrehajtott légitámadása valósággal lerombolta Drezdát. A brit és amerikai repülőgépek összesen több mint hétezer tonna bombát dobtak a városra, amelynek belső, mintegy 12 négyzetkilométernyi területe teljesen elpusztult. Azután jöttek az NDK-évek, amikor családokat választott el a vasfüggöny, barát a barátot, szomszéd a szomszédot súgta be a Stasinak, a keletnémet ÁVO-nak. De mialatt a berlini fal még javában szedte az áldozatait: a szabadságra vágyó, de a határőrségen, szögesdróton fennakadó szökevényeket, Drezdában egy csendes forradalom érlelődött. Ez a békés forradalom 1988-ban kezdődött egy ökumenikus nagygyűléssel, melyen 19 egyház illetve gyülekezet képviselői vettek részt. Tanácskozásukról közös közleményt adtak ki, melyben elkötelezték magukat a hátrányos helyzetűek és elnyomottak jogainak védelmére, a béke erőszakmentes eszközökkel való szolgálatára, és Földünk élővilágának védelmére. Közleményüket 1989. április 30-án, Drezdában átadták egyházaik vezetőségének. Ami különösen drámai számomra ebben a nyilatkozatban: a németül fogalmazott dokumentum zárszava egy héber szó: “Schalom” – egy zsidó köszönés, mely szó szerint békét jelent, mint köszönés pedig annyit tesz: “béke veled, veletek”. Ez a szó talán az egész dokumentumnál mélyebben fejezi ki annak lényegét: hogy a résztvevők, egyházaik nevében is, kinyilvánítják, hogy mindnyájan, vallási, nemzeti, társadalmi hovatartozástól függetlenül egy Atya gyermekeinek vallják magukat, akik ajándékba kapták Tőle a Földet, hogy együtt tegyék azt a béke Édenkertjévé.
 |
|
Semper Operaház, Drezda |
Hamarosan a gyakorlatban mutathatták meg a drezdaiak, mit is értenek a béke erőszakmentes szolgálata alatt. 1989. október 4-én haladt át Drezdán a prágai NSZK-nagykövetségre menekült NDK-s disszidenseket Nyugatra szállító vonat. A drezdaiak egy része a vonatra kapaszkodva követelte, hogy őket is menekítsék ki, más részük egy emberként tüntetett az NDK állampolgárok kiutazási jogáért az állomáson. Ekkor még a rendőrség és a tűzoltóság vízágyúk bevetésével oszlatta fel a tömeget, de innentől kezdve az eseményeket már nem lehetett megállítani. Hétfőnként, egyidőben a kelet-német nagyvárosokban, békés tüntetések zajlottak. Mindegyik hétfői demonstráció a templomban kezdődött, egy közös imádsággal. Majd gyertyákkal a kezükben vonultak a tüntetők végig a városon, reformokat, a határok megnyitását és szabad választásokat követelve. És november 9-én megnyílt a berlini fal, 1990 márciusában pedig megvalósultak a szabad választások!
Mi hát a szabály? Hogyan szolgálhatjuk Jézust, aki Út, Igazság, Élet? Félreértelmezett alázattal és kereszthordozással? Vértanúsággal? Harccal, forradalommal? Hogyan kell hát kiállnunk a felismert Igazság mellett? A szocializmus története azt mondja nekem: mindennek meg van a maga ideje és helye Isten tervében. Ideje van a forradalomnak és a vértanúságnak. Szerepe van azoknak, akik elmenekültek, és fontos szerepe van azoknak is, akik maradtak. És eljön az ideje, mert mindig eljön, hogy a láncok lehulljanak, és az elnyomottak új életre virradjanak. Ha mi ezeket a sorsfordulókat Istenben, imádságban tudjuk megélni, Ő, aki a történelem Ura, meg fogja nekünk mutatni, hol van a mi helyünk a történetben.
Ha pedig a szüleim nem maradtak volna itthon 1956-ban, én ma nem lennék itt, hogy tanúságot tegyek szabadságvágyról, ellenállásról – és új horizontokról.
Lorencz Klára